2009. április 2., csütörtök

Hosszú idő szemelvényei

Nagyon rég nem jött sehogyse össze az írás. Pedig rendszeresen sütöttem-főztem. Nem fotóztam, így igaz.
Szóval, az elmúlt időben 2-3 naponta továbbra is sütögettem a mindennapi kenyeret - talán a döntés megszületése óta kétszer kellett üzletből egy-egy icipici kenyeret venni. Sőt, újítás is volt kenyérsütés téren - éspedig úgy, hogy kifogyott a gabonapehely, volt viszont búza itthon. Így esett, hogy egy csésze előzőleg beáztatott búzaszemet dagasztottam bele a kenyér tésztájába. Annyira finom lett, hogy azóta minden kenyér így készült.
Sütöttem egy muroktortát, sajnos, kisebb sikerrel, mint amire számítottam :-(. Pedig nagyon nagyon finom, szinte habosra kevert túrókrémmel töltöttem.
Sütöttem továbbá kakaós csigát, Maci receptje alapján. 24 óra alatt elfogyott (a sütés másnapján ebédre fogyasztottuk el a maradványait).
Tegnap este pedig piknikeztünk. Így nevezzük a barátokkal eltöltött beszélgetős, eszegetős-iszogatós estéket - nos, tegnap is ez volt, nálunk. És egy saját receptet készítettem - de olyan egyszerűt, hogy minden bizonnyal bárkinek eszébe juthat, bármikor. Úgy kezdtem, hogy egy edénybe szalonna-szeletkéket vágtam. Előkészítettem a csirke felsőcombokat, rápakoltam a szalonnára, ráreszeltem egy közepes hagymát, fél fej fokhagymát, szórtam rá sót, borsot, rozmaringot, és összeforgattam. Hagytam állni. Valameddig (1-másfél óra?). Aztán felöntöttem egy fél pohár sörrel (kb. másfél deci), lefóliáztam, és sütőben megpároltam. Amikor megpuhultak a húsok, akkor levettem a fóliát és ropogósra pirítottam őket. Párolt zöldséget ettünk mellé. A fiúk véleménye szerint ilyen finomra nem sikerült sosem húst készíteni, pedig eddig sem panaszkodtak a főztömre. Igaz, először használtam sört pároláshoz - talán ettől lett fantasztikusan omlós.
Ma pedig gyors ebédet ütöttem össze - tárkonyos zöldségragulevest és rakott karfiolt. Kénytelen voltam húsmentest főzni, ugyanis a mai délelőttömet egy csonti-farm ellenőrzésével töltöttem, és sehogyse fűlött a fogam újabb húsok látványához. No, meg SEMMILYEN húsból áradó szaghoz.
És mindenki elrettentésére: a héten paradicsomos káposzta is volt! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése