Nyár van?

Ez egészen off lesz. De teljesen ki vagyok akadva attól, ami történik. Szivárvány van az ég alján. Az előbb dörgött-villámlott. Reggel záporszerű eső esett. Hát egészen nem értem...

Bodza-variáció kiflire

Már napok óta motoszkál a fejemben az ötlet, hogy süssek kiflit. Végre tegnap már nem bírtam tovább, és összeütöttem. Kicsit másképp.

Kezdetnek bedagasztottam egy kiflitésztát, kefírrel, fehér liszttel, cukorral, na meg tejben felfuttatott élesztővel (csak úgy egyszerűen) és amikor megkelt, és bementem a kamrába a nyújtódeszkáért, a szemembe ötlött a bodzavirágos üveg. Hát levettem a polcról, és a kinyújtott tészta egy részére szórtam jócskán szárított bodzavirágokat. Aztán feltekertem a kifliket, megkentem a tetejüket tojással, betettem őket a sütőbe kb 20 percre. Még melegen meg kellett kóstolni, ahogy eltörtük a kifliket, áradt belőlük a tavaszi illat.

Ma reggel pedig bodzás kiflit reggeliztem, a tavaly eltett bodzabogyó-lekvárral. Ilyen volt, tavasz és ősz egyben:

Ehető vadnövények, gombák

Az emberek leszakadtak a természetről. Manapság 99%-ban génkezelt, szelektált, hibrid növényeket fogyasztunk. Ezt nyújtja nagyon nagy hányadban a piac. Időhiány, munkahely, egyéb dolgok miatt nem jutunk ki a természetbe, s ha véletlenül mégis, legtöbbször azt se tudjuk, mit kezdjünk azzal, amit a természet ad, csak ki kéne nyúlni érte.

Szerencsésnek érzem magam. Még úgy nőttem fel, hogy rengeteget voltam kint. Annak idején mifelénk tévéműsor nem volt, számítógép sem, így a nyarainkat azzal töltöttük, hogy bebarangoltuk a szomszédságot (Kolozsvár kertesház-negyedében nőttem fel): a gyümölcsöst, az erdőket, a réteket. Naphosszat lógtunk a fákon, este pedig éhesen, koszosan hazavetődtünk. Talán ez, amit leírtam, volt a döntő tényező életemben, pályaválasztásomban. Valahogy természetes volt, hogy a természettudományok irányába indultam.

Megadatott az a szerencse is, hogy a családom is természetközeli életet élt annak ellenére, hogy nagyvárosban laktunk. Mióta eszemet tudom, nálunk megszokott volt a vadnövények, gyógynövények, erdei gyümölcsök gyűjtése, felhasználása, és valamikor később (12-13 éves lehettem) a gombászás. És ezekről nem szoktam le soha. Nem is az anyagi haszna miatt űzöm ezeket a foglalkozásokat, hanem mert stresszoldó, pihentető számomra, igazi kikapcsolódást jelent. Igaz ugyan, egy finom gombaétel sem megvetendő, és az erdei gomba ízét semmi termeszett fajta nem éri utol. Gyógynövényeket szoktam szárítani, nagy teafogyasztók vagyunk (talán erről is lesz poszt valamikor), és nincs is jobb télen, mint egy csésze forró, illatos teával emlékezni a szép nyári napokra.

Így van, hogy minden évben ilyenkor és kora tavasszal már nagyon várom az első növények megjelenését. Ezek között van a salátaboglárka (Ficaria verna), egy évelő boglárkaféle, mely nedves, árnyékos erdőkben, réteken, patakpartokon gyakori. Könnyen felismerhető fényes zöld, csipkésszélű, széles szív alakú leveleiről, és élénksárga virágairól. A talajban gyökérkoloncai vannak, melyek C-vitamintartalma igen magas. Én nem szoktam őket eldobni, ha véletlenül belekerül a levelek közé (néha mindenestől kiszakad a növény a nedves talajból). Virágzás előtt ajánlatos a levelek gyűjtése, a gyökérkoloncoké virágzás után, amikor a növény az energiát nem a virág megtartására és termésérlelésre fordítja, hanem készül a következő évre. Vigyázat: nem összetéveszteni a salátaboglárkát a kapotnyakkal és a gólyahírrel!

A fiatal leveleket salátába is lehet keverni, de én levesnek szeretem a legjobban, a bimbókat marinálva lehet eltenni. Kicsit időigényes a gyűjtés, mert gyakran sok más egyéb közül kell kiszedni a „pipesalátát”, valahogy így:

de szerintem a fogyasztása mindenért kárpótol.

Saláta(boglárka)leves túróspuliszkával

Ennek a levesnek az elkészítése tulajdonképpen tavaly tavasszal kezdődött, amikoris leszedtük a salátaboglárkát, és akkor ilyen volt az erdő:
Akkor sokat szedtünk és megfőzve, levesnyi adagokban lefagyasztottam.

Most elővettem a fagyról egy adagot, és megfőztem belőle a levest, majdnem úgy, ahogy annak idején a nagymamám késztette. Csak én tettem bele kaprot és fokhagymát IS és kihagytam a szalonnapörcöt. Tehát: pici olajon picit megpirítottam a fokhagymát, aztán feltöltöttem vízzel, beletettem a még fagyos salátát, a kaprot és sót, és addig főztem, míg szétesett a tömb. Akkor behabartam liszttel-joghurttal (ja, nagymamám itt tejfölt használt!), és felforraltam.

Miközben a leves fődögélt, sütöttem egy rántottát, amit kockákra vágva beletettem a kész levesbe.

A puliszkát megfőztem, klasszikus módon, majd lerétegeztem túróval, és hagytam pirosra sülni a sütőben. Ilyen lett:

Szép a tél,

de azért jöhetne már a tavasz.