Növényünk, a Sambucus nigra a pézsmaboglárfélék (Adoxaceae) családjába tartozó cserje vagy kisebb fa (ez újabb, genetikai alapokon történő besorolás eredménye, nemrégiben még a bodzafélék (Caprifoliaceae) családjába tartozónak vélték). Sekélyen gyökerezik, sűrű lombja van. Kérge világosbarnás-szürkés, repedezett, az ágak simább kérgén sok paraszemölcs található (ezek a levegő bejutását segítik elő). Levelei átellenesek, páratlanul szárnyasan összetettek, a levélkék éle fűrészes. Lombfakadása korai (múlt hétvégén kijártunk egyet a nagy hóban és bizony a bodzabokrokon már pici levelek voltak). A virágok kicsik, 5-tagúak, fehérek vagy vajszínűek, erős illatúak, és sűrű sátorvirágzatba tömörülnek és május-júniusban nyílnak. A termés 4-6 mm-es, fényes sötét indigószínű, festő pirosnedvű bogyó, ami bíborlila kocsányon csüng, augusztus végén-szeptemberben érik be. Fogyasztható, ám nagy mennyiségben már mérgezési tüneteket vált ki. Egyébként a virágon és a bogyókon kívül a növény többi része mérgező! Ligeterdők, erdőszélek, sövények növénye, tápanyagban gazdag talajon fejlődik jól, sík és dombvidéken. Rokon fajok a fürtös bodza (Sambucus racemosa) és a gyalogbodza (S. ebulus), azonban ezek felhasználása jóval limitáltabb.Hogy mire lehet használni a fekete bodzát? Elsősorban gyógyítási célokra: a virág hatóanyagai az illóolaj és cseranyag, a bogyóké a terpéntartlamú illóolaj, az erős sötét színt adó antocián és a C-vitamin. A virágok izzasztókúrákban, meghűléses megbetegedések kezelésekor igen hatásosak, vizelethajtó hatásuk is van, illetve fokozzák a szervezet ellenállóképességét. A bodzatea azonban igen kellemes ízű, ezért élvezeti teaként, illetve teakeverékek részeként is elterjedt a fogyasztása.
És akkor már el is érkeztünk a gasztronómiai felhasználáshoz. Igen elterjedt a bodzaszörp és bodza-limonádé készítése. Az előbbi cukros, nagyon édes szirup, amit hígítva fogyasztanak, az utóbbi viszont erjesztett, citromos, szénsavas erősen üdítő hatású nyári ital. A virágtányért gyakran palacsintatésztába mártva kisütik, a "nyelét" viszont nem fogyasztják el. Bizonyára más is használta énelőttem édes sütemények fűszereként, erre nem találtam forrást. A bogyókból gyümölcslé és lekvár készül (jómagam talán kedvenc lekvárja, talán mert olyan ritkán jött össze a befőzése, de tavaly igen, és eldöntöttem, hogy ezután sosem hagyom majd ki). Kalotaszegi források alapján még pálinkát is főztek a bogyóiból (Vistán).
Festőnövényként is jelentős szerepe volt régebb, bogyóival fekete színűre festettek. A könnyen kifúrható ágakból szipkát készítettek, csövet a szövéshez, falsimító csövet vakoláshoz, és jobb híján a felfúvódott állat "leeresztéséhez" is használták. És akkor nem feledhetjük el a régi idők gyerekjátékát (nem is olyan régi, én még megértem): a bodzapuskát. No meg a bodzasípot.
És végül egy kis-kapusi monda, ami elmagyarázza, miért csap bele a bodzafába könnyen a villám és ebből kifolyólag miért nem jó bodzafát a ház közelébe ültetni.
"Kedvelt fája az ördögnek a bodza következő okból: mikor Isten a világot teremtette, az ördög végig nézte, hogy alkotja az egyes állatokat. Egyszer haza szaladt, és mikorára visszatért Istenhez, látta, hogy az azelőtt mozdulatlanul heverő állatok most mozognak, esznek, isznak, szóval élnek. "Hogy csináltad te ezt?" - kérdé az ördög az Úristent. "Beléjök leheltem." - mondá az Isten és mutatott neki egy fasípot. Az ördög elment és csinált magának agyagból egy állatot és aztán fasípot akart készíteni, de egyetlen faágat sem volt képes kifúrni. Végre megtalálta a bodzafát, melynek ágát könnyen átfúrta és az így nyert fasípon keresztül akart az általa készített állatba lehelni, hogy az életre is támadjon. Isten ezt látván, megharagudott és az ördög művét villámmal szétrombolván megátkozta a bodzafát, hogy legyen ezentúl az ördög fája, ha már megengedte, hogy keresztülfúrja az ördög."
